Titz Boglárka

Arunachala Studió

Gerinc Jóga és Hatha Jóga





Lételemem a mozgás, szeretem a természetet és imádok utazni. Gyerekkoromat végig sportoltam és táncoltam. Az önkifejezés minden fajtája fontos számomra. 5 évet jártam az Állami Balett Intézet klasszikus balett szakára, de mivel úgy tűnt, hogy szerteágazóbb érdeklődésem, és ennek megélésében korlátozva vagyok, pályát módosítottam. A mai napig kreatív energiáimat hivatalosan az építészeti tervezés területén nyilvánítom ki. Az élet értelmét firtató kérdésekkel, a filozofikus hangvételű beszélgetésekkel, a keleti – főleg az indiai – zenével nagyon sokáig szinte az őrületbe lehetett kergetni. Ha ezekkel kerültem kapcsolatba, azonnal menekültem. Helyzetemet megnehezítette, hogy otthon édesanyám erősen hozta a spirituális vonalat, viszont az ő jóvoltából próbáltam ki milyen jógázni 14 éves koromban. Közel egy évet gyakoroltam (a „Jóga a mindennapi életben” rendszert) Málnai Tibor jógaóráin. Tudtam, hogy létezik jóga filozófia, de nem kerültem vele kapcsolatba. Mint mozgásforma azonban, tapasztaltam jótékony hatását testileg-lelkileg. Hosszabb időre mégis eltűnt az életemből, mert a tanulásra, a néptáncra és a lovakra fordítottam figyelmem, ezek töltötték ki hétköznapjaimat.