pszichológiai, és spirituális dimenziókban megvalósuló összhangja. A Sziddhák, az alapok mesterei című mű ezt a fajta egészséget idézi fel, azzal az alapvető céllal, hogy emlékeztesse az olvasót a benne lakozó spontaneitásra, örökké szabad lelkére.

Az első részben a Sziddha Hagyomány története kerül bemutatásra. Majd néhány Sziddha szent életéhez kapcsolódó ősi, időtlen mese invokálja a hagyomány szellemét, amely röviden a berögzült konvenciókkal, álszentséggel való szembefordulással, játékossággal jellemezhető. A szentek – többek között Agasztijar, Tirumúlar, Bógar – rejtélyes nyelven írott költeményei közül is lefordításra került néhány.
A könyv Élet fája és ágai című második részének a témája a Sziddha Hagyomány gyógyító tevékenysége, a betegségek megelőzésével, azok kezelésével kapcsolatos megközelítései. Az alapokat jelentő elemektől, az ezekből létrejövő bio-rendező erőkön, dósákon át eljutunk a különféle emberi alkatokig. Ez a prakriti, a velünk született természet, amelynek ismeretére támaszkodnak a Sziddha népi gyógyítók. Az ételt orvosságnak tekintik, a dósák egyensúlyának helyreállítását a testalkatnak megfelelő ízekkel, ételekkel biztosítják elsősorban. Ehhez tartalmaz otthon is könnyen előállítható fűszerkeveréket ez a rész. Érdekes az, hogy az ősi dalok nem csak leírják a ma nehezen vagy egyáltalán nem gyógyítható betegségeket, mint például AIDS, vagy Tbc, hanem a kezelésük módját is tartalmazzák. Röviden bemutatásra kerülnek a hagyomány egyedülálló gyógyító területei úgy, mint a varma pontokon keresztül történő gyógyítás és a megfiatalításra, sejtszintű regenerációra és a krónikus betegségek kezelésére is alkalmazható kája kalpa módszer.

A Létezés és megosztás című harmadik rész a Sziddha Hagyomány jógikus és tantrikus dimenzióit taglalja, hangsúlyozva a beavatás és a szóbeli átadás fontosságát ezek kapcsán. Az elme mechanikus, kreativitást